Zöldpacal – MINDEN kutyának és cicának

2020.08.11

De mi is ez?

A kérődzők előgyomrának egy része, a benne található, a kérődzők által elfogyasztott takarmánnyal együtt.

A kérődzők (marha, birka) gyomra többüregű összetett gyomor. Az első három üreg (bendő, recés, százrétű vagy leveles) ún. előgyomor, a negyedik üreg (oltógyomor) pedig a valódi gyomor. A kérődzők előgyomraiban (bendő, recés, százrétű) nem termelődik emésztőnedv. Az összetett gyomor azért alakult ki a kérődzőknél, mert a saját enzimjeik nem képesek a növényi rostokat megfelelően lebontani. Az itt élő baktériumok és protozoonok (belekben élősködő egysejtűek) ugyanakkor intenzív, fermentatív jellegű (erjedéses) emésztést végeznek. Az előgyomorból illó zsírsavak, egyszerű cukrok, könnyen emészthető keményítő, illetve zsírsavak formájában továbbítódik a takarmány. A gyomortartalom kémhatása közel semleges, enyhén savas. A bendőben élő mikrobák élettevékenységéhez jelentős mértékű fehérje- és vitaminképződés is tartozik.

Ugyanaz az emberi fogyasztásra szánt pacal tisztítva, mint a zöldpacal?

Nem. Az általunk fogyasztott pacal a százrétű gyomor, ráadásul tisztítva. Ebben már homogénebb és folyékonyabb a gyomortartalom, könnyebb átmosni.

Állati fogyasztásra a bendőt és a recés gyomrot használjuk, ezeket nem lehet annyira letisztítani, hogy emberi felhasználásra alkalmasak legyenek, viszont állateledelnek sokkal inkább megfelelnek, mint a százrétű gyomor. Nem is cél, hogy megtisztítsák, hiszen a zöldpacal beltartalma miatt hasznos a kutyáknak és a cicáknak.

Miért jó ez a kedvenceinknek?

A növényi eredetű táplálék olyan anyagokat is tartalmaz, amit az állati eredetű nem. A növényi táplálék előemésztett formában kerül be a szervezetbe. A húsevők szervezete szinte alig termel olyan enzimeket, amivel a szénhidrátokat és rostokat képesek lennének lebontani, így a zöldségeket és a gyümölcsöket rosszul emésztik (pláne a macskák). Azáltal, hogy olyan plusz emésztőenzimekhez jutnak, amiket nem termel a szervezetük, hatékonyabbá válik az emésztés folyamata. A ragadozók ezért fogyasztják előszeretettel a prédaállat gyomrát.

Jelentős rostforrás, ami a megfelelő bélperisztaltikához elengedhetetlen. A kutyák napi adagjához 15-20 százalékban adagolva teljesen fedezi a rostigényüket. Az emészthetetlen rostok áttisztítják a kedvencek bélbolyhait, így növelik a felszívódás hatékonyságát.

Esszenciális aminosavak, zsírsavakat mellett vasat, magnéziumot, nátriumot, rezet, cinket tartalmaz. Antioxidánsokat (klorofill) és vitaminokat is tartalmaz. A B vitamin tartalma jelentős.

Pre - és probiotikus hatású. A benne található hasznos baktériumok segítenek fenntartani a kutyák megfelelő bélflóráját, ezzel támogatva az immunrendszerük megfelelő működését.

Semleges közeli kémhatása segít megelőzni a túlzott savasodást.

A kalcium-foszfor arány pont ideális benne.

Ha főzök, vagy táppal etetem a kedvencemet, akkor is adhatok neki zöldpacalt?

Persze! Ebben az esetben tarts heti egy zöldpacal napot. A BARF ajánlásának megfelelő napi adagot adj neki (felnőtt közepes vagy nagytestű kutyának a testsúlya 2%-a). Ne főzd meg! Egyrészt megfőzöd a benne lévő hasznos baktériumokat, másrészt borzasztó szaga lenne.

Ha barfozok, mennyit adjak?

15-20%-a lehet a napi adagnak.

Nagyon büdös? :)

Meg lehet szokni. Sokadszorra már nem annyira. Használj kesztyűt az adagoláskor! A kutyáknak ez illat, tekints el a szagától.

Szeretik az állatok?

IMÁDJÁK!!! 90 százalékban ez az elsőszámú kedvenc csemege.

Miben különböznek a boltokban kapható zöldpacalok?

Marha és bárány zöldpacalt lehet kapni, kilós és félkilós kiszerelésben. Más az aromájuk, a bárány pikánsabb. az állaguk és a beltartalmi értékeik változóak, attól függően, hogy mit evett a kérődző állat.